Elkezdődött a benevezési hét a Kányádi versmondóra

0
195
n
Hirdetés

A benevezési hét margójára

Kedves felkészítő Pedagógusok és szavaló Diákok!

Az elmúlt napokban sok szép élményben volt részünk. Megérkeztek a felvételek, a sok aranyos, csillogó tekintetű gyermek szavalataiba öröm volt belehallgatni. Lesz dolga a zsűrinek, a sok ügyes versmondó közül igen nehéz lesz kiválasztani a legjobbakat. Holnap neki is fognak e nemes feladatnak.

A megszorítások idejét éljük, de ez nem jelent teljes begubózást. Fontosnak tartjuk, hogy rátaláljunk új utakra, a megváltozott körülmények közt is rácsodálkozhassunk egymás értékeire. Felkészülésetekkel, bátor kiállásotokkal versenyünkbe ti szavaltok életet. Ez dicséretes!

Gratulálok minden felkészítő pedagógusnak, szülőnek, versenyzőnek, hogy vállalta ezt a megmérettetést. Köszönöm a leveleket, telefonbeszélgetéseket, a biztató szavakat. „Találkozunk” május 15-én, az eredményhirdetés napján! Minden jót!

Zsidó Annamária magyartanár

Nagy boldogság számomra, hogy továbbra is ilyen népszerűek a Kányádi versek és ennek köszönhetően a mi versenyünk is. Az idén 14 megyéből 418 diák nevezett be. Ez már önmagában is hatalmas siker, amely a versmondó diákoknak, a szüleiknek és a felkészítő pedagógusoknak köszönhető. A videók feldolgozása, szerkesztése megtörtént és a zsűri elkezdte az értékelést. További információkkal a jövő héten jelentkezem. Akkor majd az is kiderül, hogy mikor tesszük közzé a videókat.

Bálint Hajnal, igazgató

Hirdetés