Vasárnap játsza első mérkőzését a frissen alakult Galambfalva SE csapata. Szőcs Misikét, az új csapat szervezőjét kérdeztük alapításról, célokról és egyéb háttérinformációkról.
Honnan jött az ötlet, hogy szervezz egy új focicsapatot?
Egy jó ideje hetente kétszer eljárunk focizni a helyi műfüves pályára, és a mérkőzések után többször felmerült a téma, hogy de jó lenne ha újra benevezne a galambfalvi csapat a körzeti bajnokságba. Mivel senki nem akarta vállalni a szervezést, arra hivatkozva, hogy “úgy sincs akivel”, így vettem a bátorságot és elhatároztam hogy belevágok, megpróbálom ezt a szerepet betölteni.
Kik a csapattagok? Vannak-e köztük “régi motorosok”?
Csapattagjaink:
Albert Attila (Nagygalambfalva), Benedekfi Norbert (Nagygalambfalva), Boros Árpád (Nagygalambfalva), Csiszér Szilamér (Nagygalambfalva), Gliga Róbert (Décsfalva), Gubacsi Gábor (Nagygalambfalva), Kecseti Bálint Béla (Nagygalambfalva), ifj. Kecseti László (Nagygalambfalva), Kocs Alpár (Kisgalambfalva), Kányádi Norbert (Nagygalambfalva), Major Csaba (Nagygalambfalva), Major Jakab Attila (Nagygalambfalva), Miklósi Zoltán (Kisgalambfalva), Nagy Ferenc (Nagygalambfalva), Pásztor Edwárd (Nagygalambfalva), ifj. Piroska Jenő (Nagygalambfalva), Sepsi Imre Levente (Nagygalambfalva), Szakács András (Nagygalambfalva), Szakács Botond (Nagygalambfalva), Szigyártó Szabolcs (Nagygalambfalva), Szőcs Mihály Hunor (Nagygalambfalva), ifj. Szőcs Attila (Nagygalambfalva), Szőcs Ádám (Nagygalambfalva), Sándor Norbert (Székelymagyaros), Varga-Kányádi Béla (Nagygalambfalva), Váradi Károly (Betfalva)
Természetesen vannak “régi motorosok” is közöttünk. De nyitottak voltunk azok számára is, akik focikedvelők és a csapatban szerettek volna játszani. Az elején döcögősen indult a játékosok toborzása, de amint híre ment, hogy csapat indul, egyre többen és többen jelentkeztek. A névsorunk is mutatja, hogy szép számban összegyűltünk. A kérdés már csak az, ki mennyire lesz kitartó, de én bízom benne, hogy mindenki helyt áll majd a jövőben.
Milyen mezekben fogtok játszani?
Piros-fehér csíkos lesz a mezünk színe, az utóbbi időben a régi csapat színe is ez volt. Ezt mi is tovább szeretnénk vinni. Az én szememben a magyarságot jelképezi, ugyanis a természet adta zöld fűvel kiegészülve, piros-fehér-zöldben leszünk.
A nagygalambfalvi futballnak hosszú időkre vissza tekinthető múltja van. Méltán híres is volt itt a környéken. Milyen érzés ennek tudatában újraindítani egy csapatot? Érzel emiatt egy kis nyomást, bizonyítani vágyást magadban, vagy akár a csapatban?
Természetesen igen, nem is kicsit. Nagy a nyomás, a bizonyítani vágyás. Talán ez nem is fog szűnni, hiszen többszörös bajnok csapatról van szó, akiknek a híre, mondhatni, mindenhova eljutott a megyében, de talán messzebbre is. Azt viszont be kell látnunk, hogy ez egy új csapat, idő kell amíg összeszokunk. Megígérjük, hogy minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a csapat és a falu jó hírnevét tovább tudjuk vinni. Persze a közönség bíztatásával, hiszen értük focizunk, ők adnak erőt tovább harcolni a kitűzött célokért.
Mik a hosszútávú terveitek?
Úgy gondolom, hogy nagyon fontosak a tervek. Lennie kell egy kitűzött célnak, kell valami, ami mindig motivál. Most egyelőre az, hogy egyre feljebb és feljebb kerüljünk a ranglistán. Tizenkét csapat szerepel a mi csoportunkban, bízunk benne, hogy az első öt között ott tud majd lenni Galambfalva is.
Hogyan keszültök a megmérettetésekre? Lesznek edzések a meccsek között?
Edzés az mindig kell. Amint említettem, rendszeresen járunk a műfüves focipályára, későbbiekben pedig szeretnénk a nagypályán is edzéseket tartani.
Mikor kezdődik a bajnokság? Mikor lesznek meccsek?
A bajnokság a Román kupa meccsel fog kezdődni, amely szeptember 4-én lesz megtartva hazai pályán Gagy ellen, időpont még nincs közzétéve de amint megtudjuk közölni fogjuk. Továbbá az első bajnoksági meccsünk szeptember 11-én lesz. A napokban történtek a sorsolások a sportegyesületnél, így ezt az információt a későbbiekben közöljük.
Vasárnap, augusztus 28-án, sor kerül egy barátságos mérkőzésre a Bögözi SE ellen, 15 órától, szintén hazai pályán, ezúton is várunk minden kedves sportszerető falustársunkat.
Vannak támogatók?
Vannak, nem titok, hogy anyagi segítség nélkül ez nem jöhetett volna létre, hiszen elég költséges minden.
Fő támogatóink:
- SEPSICONS SRL: Sepsi Imre nagygalambfalvi vállalkozó, igencsak jelentős anyagi összeggel támogatta a csapatot, amelyből új mezeket tudtunk vásárolni, nem lett volna amiben játszunk. Továbbá két focilabdát is kapott még a csapat.
- Galambfalva Község Polgármesteri Hivatala: A pálya felújításához szükséges anyagok beszerzését intézték, valamint a csapat nevezési díját és a bírák költségeinek fedezését ők állták. Kérésünkre hozattak egy nagy úthengert, amellyel a pálya meglett hengerelve.
- premishop.ro: ifj. Szőcs Attila és Szőke Zoltán nagygalambfalvi barátaink közös, sportruházattal foglalkozó webáruháza. Nekik köszönhetően minőségi mezben játszhatunk, igencsak kedvező áron.
- Szabó István, aki a hazai mérkőzéseken ételt biztosít a csapat tagjainak.
További jóakarók:
- Kecseti Bálint Béla – 2 labda
- Varga Kányádi Béla – 1 labda
- Csíki Hunor – 1 labda
- Kecseti Botond – designer, ő a plakát felelősünk.
Külön ki szeretném emelni Kecseti Tímea és Szőke Zoltán munkásságát, akiknek köszönhetően hallhatóak vagyunk a galambfalva.info hírportáljukon keresztül. Ezáltal megkönnyítve az információ gyors, és hatékony eljuttatását a falus felek számára. Ezúton szeretném a csapat és jómagam nevében megköszönni munkájukat.
Jó érzéssel tölt el, hogy ilyen sok ember támogat minket, ezzel bizalmat szavazva nekünk. A csapat és magam nevében hálás köszönetet szeretnék mondani nekik is! Szükség is van minden apró segítségre. Továbbiakban tervben van még egy mez vásárlása, hiszen egy csapatnak legalább két, színében eltérő mezre van szüksége, abban az esetben ha olyan csapat ellen játszik, akiknek azonos a mez színük. A terveink között szerepel még egy szabadidős sportfelszerelés is, amelyet meccsek előtt és után használnak a játékosok, hogy mindenki szépen egyformán legyen felöltözve. Ezek költséges tervek, de bízunk benne, hogy a nézők segítségével meg tudjuk valósítani.
Mit üzentek a szurkolóknak?
A szurkolóinknak azt üzenjük, hogy szeretettel várjuk minden mérkőzésünkre! Jöjjenek és biztassanak, ha veszít a csapat akkor is, hiszen mi ebből kapunk erőt újra és újra felállni. Jóban és rosszban is legyünk együtt, csakis így lehet egyre jobban haladni felfelé.
A csapat célja a közösséget újra mozgosítani, szórakoztatni, hiszen sokak számára, a vasárnapi délutáni focimeccs egy jó program volt. Régen is jó volt együtt szurkolni, együtt izgulni a csapatért. Bízunk benne, hogy gólokban gazdag, boldog pillanatokat fogunk majd okozni mindenkinek.
Végezetül köszönetet szeretnék mondani a csapat tagjainak is, akik anyagi, fizikai és szellemi segítsége nélkül nem tartanánk itt.
Hajrá csapat, hajrá Galambfalva!
Írta és szerkesztette:
Kecseti Tímea és Szőke Zoltán