Megnyerte első meccsét a Galambfalva SE

0
1987
Megnyerte első meccsét a Galambfalva SE
Megnyerte első meccsét a Galambfalva SE / Fotó: Szőcs Tina
Hirdetés

Barátságos mérkőzésen 3-2-re megnyerte első meccsét a Galambfalva SE, vasárnap, a Bögöz SE ellenen. Az élménybeszámolóban Szőcs Misike meséli el, hogy milyen érzés volt a sok tervezgetés és készülődés után végre pályára lépni, és magukra ölteni az új mezeket. Kitért a szurkolókra is, akik példás magaviselettel és buzdítással szurkolták végig a meccset. A végső sípszó után közös ebéd várta a játékosokat és a jelenlévőket.


Természetesen nagyon izgatottak voltunk, hogy minden megfelelő legyen a vendég csapat és a szurkolóink számára egyaránt. 13 órakor már kezdődött a szervezkedés, pakolászás, ugyanis egy hatalmas üstben bográcsos ételt kellett készíteni. Ezt a feladatot Major Levente vállalta el, segítségül pedig Nagy Joli, Feleki Zsófia és Szőcs Krisztina dolgoztak a kezei alá. Nem kis dolog volt ez számukra, hiszen több mint száz főre készítették el, hatalmasat alakítottak, le az összes kalappal!

Közben a csapat tagjai megkapták az új mezeket és rövid gyűlés, eligazítás után következett a bemelegítés. Ezt kellemes zene kísérte, ami a pálya széléről szólt.

Amint közeledtünk a megbeszélt 15 órás kezdéshez egyre többen érkeztek a nézőtérre, a lelátó szepen benépesedett.

Megnyerte első meccsét a Galambfalva SE
Fotó: Szőcs Tina

A meccs részletei

Kezdőcsapat: Kocs Alpár, Gliga Robi, Miklósi Zoltán, Major Csabi, Nagy Ferenc, Sepsi Imre, Szakács András, Szőcs Attila, Szőcs Misike, Piroska Jenő, Kecseti Lackó.

A cserék tíz-tizenöt percenként történtek (mindenki játszott), mivel barátságos meccs volt: Major Attila, Kányádi Béla, Gubacsi Gábor, Szakács Botond, Kányádi Norbi, Szőcs Ádám, Albert Attila, Váradi Károly, Csiszér Szilamér.

A Galambfalva SE góllövői: Piroska Jenő – 2 gól, Sepsi Imre – 1 gól (büntetőből); A meccs folyamán volt még egy büntető, amit sajnos Sepsi Imre nem tudott értékesíteni.

Sárga és piros lap nem volt, ami azt jelenti, hogy szép játék volt, durva helyzet nélkül. A barátságos meccs erről is kell szóljon. Kemény ellenfél volt a bögözi csapat, végig harcoltak, kétszer be is találtak. Végül 3-2 maradt az eredmény, a mi javunkra.

Megnyerte első meccsét a Galambfalva SE
Fotó: Szőcs Tina

Szurkolás, közös ebéd és vidám hangulat

Több, mint száz szurkoló volt a lelátón. Nagyon tetszett, hogy szépen szurkoltak, nem volt trágár beszéd, ezt így is szerettük volna, és a meccs végéig ők is kitartottak. Jelen volt Kányádi György-Attila Tiszteletes Úr és Vetési Nándor kántorunk is, aki hangosbemondóval biztatta a csapatot. A Nagygalambfalvi Ifjúsági Fúvószenekar néhány tagja pedig dobokkal buzdított bennünket, így óriási meccshangulat keletkezett, mint akár egy nagy stadionban. Reméljük ez szokássá válik és a többi meccsünkre is eljönnek majd. 

Megnyerte első meccsét a Galambfalva SE
Fotó: Szőcs Tina

A mérkőzés végére elkészült a finom étel. Szeretettel invitáltunk mindenkit egy tányérkára, amelyet jó hangulatú beszélgetések, kellemes együtt töltött idő kísért.

Óriási öröm volt számomra látni azt, hogy sikerült, amit szerettünk volna: a futballnak köszönhetően több, mint száz embert megmozgatni. Jó volt látni a meccs végén ahogy az emberek vidáman beszélgettek, örvendeztek, együtt szurkoltak, hogy újra találkoztak a pálya mellett. Úgy gondolom, ez mindenképp pozitív visszajelzés számunkra, hogy jó úton járunk, és ezt folytatnunk kell!

Köszönetet szeretnék mondani a szurkolóknak, hogy biztattak minket és azoknak is, akik segítettek bármiben is! Külön köszönet a Bögöz SE csapatának, hogy eljöttek! Reméljük ennek a jövőre nézve még lesz folytatása.

Megnyerte első meccsét a Galambfalva SE
Fotó: Szőcs Tina

Írta és szerkesztette:

Kecseti Tímea és Szőke Zoltán

Galéria:

Hirdetés