Aláírták a kivitelezési szerződést az új sportcsarnokra

0
1018
Aláírták a kivitelezési szerződést az új sportcsarnokra
Aláírták a kivitelezési szerződést az új sportcsarnokra
Hirdetés

Örömmel és hálás szívvel közöljük Önökkel, Veletek, hogy a ma délelőtt folyamán, Bukarestben, az állami befektetési ügynökség (CNI) valamint Asocierea S.C. TIN EXPERT CONSTRUCT S.R.L. & S.C. TRANSILVANIA SERVICII INTEGRATE S.R.L. & S.C. INST NISTOR S.R.L. & S.C. KLIPSPROIECT S.R.L. & S.C. ARHI BOX S.R.L közt aláíródott a kivitelezési szerződés a Nagygalambfalván megépülő 180 férőhelyes sportcsarnokra.

Ez az épület a térség gyermekeinek, fiataljainak a sportolását hivatott szolgálni, valamint közösségi és nagyobb családi események lebonyolítását.

Meg szeretnénk köszönni Kelemen Hunor elnök úr, Cseke Attila miniszter úr, valamint Antal Loránd és Bíró Barna Botond segítséget, hogy mindez megvalósulhatott, létrejöhet községünkben.

Az új létesítmény egy év alatt kell megépüljön és átadódjon rendeltetésének.

Az épület körül a környezetet természetesen együtt, közösen Önökkel, Veletek fogjuk majd kialakítani, és széppé varázsolni.

„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” Bethlen Gábor

Köszönjük a bizalmat, támogatást, segítséget, igyekszünk nem visszaélni vele!

Hirdetés