Gyerkó Levente Galambfalva község polgármestere
Gyerkó Levente Galambfalva község polgármestere / Fotó: Nagy Katalin

A héten meglátogattuk Galambfalva község polgármesterét, Gyerkó Levente Polgármester urat. Irodájában nyilatkozott nekünk a megvalósításokról, folyamatban lévő munkálatokről és az új tervekről. Szó volt sportcsarnokról, tanuszodáról, strandról illetve jónéhány egyéb közösségformáló ötletről.

Mielőtt a jelenlegi tervekről beszélnénk, kicsit tekintsünk vissza az elmúlt évekre. Melyek azok a fejlesztések amiket sikeresen véghez tudtak vinni?

A 2020-as évet úgy kezdtük, hogy volt három Európai Uniós projektünk, a két kultúrházra, a Kis- és Nagygalambfalvira, ez összesem 500 ezer euró értékben.

Volt egy 9 kilométeres erdei utunk másfél millió euró értékben, az útnak már nekifogtunk 2019-ben, ha jól emlékszem. A kultúrházaknak pedig 2020-ban tudtunk nekifogni és a tavaly 2021 januárjában zártuk le a kisgalambfalvit, az volt az utolsó. Előtte egy hónappal fejeztük be az erdei út megépítését, amit 2020 októberében a nagygalambfalvi kultúrház felújítási munkálatai előztek meg.

Megtörténtek a kifizetések is, megkaptuk a végösszegeket az Uniótól, az utolsó elszámolások szerint bevételeztük és most Galambfalva község tulajdonában van, eddig is természetesen ott voltak, de most teljes mértékben, új árakkal.

Ezalatt már elkezdtük a nagygalambfalvi iskola teljes mértékű felújítását, ezt már román kormánypénzekből sikerült felújítani, eleinte 500 ezer euróról beszélgettünk, de ez belekerült szinte 700 ezer euróba is. A tavaly szeptember 12-én tudta az iskola felvenni Kányádi Sándor nevét, érdekes ugye, hogy a Kányádi Sándor Általános Iskolának a teljes felújítási munkálatok anyagi fedezetét a román állam álta. Tehát 2021 szeptemberétől már az új névvel kezdődött az tanév.

Ha jól tudjuk, akkor jelen pillanatban, egy új konyha/ebédlő megvalósításán dolgoznak?

Jelen pillanatban dolgoznánk, ha az idő egy kicsit enyhülne, a konyhánkon. Van egy épületünk, amit valószínű, hogy teljes mértékben sikerül már az idei év első felében befejeznünk.

Itt egy 170 négyzetméteres ingatlanról van szó, ami az önkormányzat tulajdona, ide egy konyhát szeretnénk megépiteni. Az elkövetkezendő években az lenne az elképzelés, hogy a konyha köré hozzunk létre egy céget, az önkormányzat mellett egy céget, amely majd működtetni fogja ezt a konyhát. Természetesen, ha majd ez a cég működőképes lesz és helyre áll ez a mostani pandémiás világunk, akkor bízom benne, hogy fog hozni ez a konyha még az önkormányzat “konyhájára” is. Természetesen elsődleges a felülről jövő segítség, másodlagos a politikumnak a segítsége, de nem utolsó sorban a lakosság támogatására is számítunk mindenben.

Beszéljünk a jövőről! Milyen új ötletek illetve tervek vannak kilátásban?

Bánatos királylány kútja…

Bevezettük a “Bánatos királylány kútjából” a vizet a hídhoz, hamarosan be lesz vizsgáltatva a víz.

Egy csorgót szeretnénk oda a Vágás patakja mellé kialakítani, illetve egy autóparkolót, hisz tudjuk, hogy mennyire fontos és mennyire hozzátartozik az ivóvíz a mindennapjainkhoz. Abban is biztosak vagyunk, hogy sokan fogják majd innen hordani ezt az ivóvizet. Amint az idő helyreáll, bízunk benne, hogy ki tudjuk alakítani, ezt a kutat, ezt a csorgót valamint a mellette lévő parkot és az autóparkolót. Itt majd még lesz egy kisebb tavacska, ami az elhasználatlan vízből fog felgyűlni, és reméljük, hogy majd ez is ékköve lesz a községünknek.

Tanuszoda és sportcsarnok…

Van két pályázatunk, két részvételi szándékunk az Országos Állami Befektetési Ügynökséghez leadva, az egyik egy sportcsarnok, a másik pedig egy tanuszodának a megépítése. A tanuszodát úgy szeretnénk valahogy, hogy ne az a nagy standard méretű, kapacitású legyen, hanem egy méretében kisebb, a községünkhöz igazodó. Hiszen nem lehet elvárni, hogy Galambfalván egy olyan méretű uszoda legyen, mint a nagyobb városokban: Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson vagy akár ami fog lenni majd Székelykeresztúron vagy Székelyudvarhelyen. Egy kisebb “falusi” uszodában gondolkozunk, ennek az útját szeretnénk most kijárni. Bízom benne, hogy majd megkapjuk a megfelelő támogatást a politikum részéről is, ahogy eddig is megkaptuk. Nem lehet ezt “eltitkolni”, mert ha nem kaptuk volna meg, biztos, hogy nem tartana itt Galambfalva község ahol van. Ezen dolgozunk és ennek igyekszünk most az ágyát megvetni, lesz egy jó pár utunk ezügyben, hogy ezt meg tudjuk valósítani és megkapjuk erre is a megfelelő támogatást.

Strand, lakókocsi park…

Már több éve beszélgetünk egy strandról is itt Galambfalván, de a strandot eddig még nem sikerült egy pályázatba se besorolni. Most ennek az egész elképzelésnek az egyik része fog lenni és reméljük, hogy ebbe az elképzelésbe befogjuk majd tudni építeni. Területünk megvan mindenre, strandra, uszodára, sportcsarnokra valamint egy lakókocsi park is tervbe van, ami itt a környéken sehol sincs. A szakemberekkel való egyeztetés alapján jött ez az ötlet, aminek azt mondják, hiányát észlelik itt a térségben vagy akár Székelyföldön. Bízom benne, hogy ezt is meg tudjuk valósítani, mert meglesz a hozzá megfelelő terület és anyagi fedezet.

Területbővítés…

Eddig két hektár harminc árról beszéltünk, de most ki szeretnénk az egészet egészíteni kb egy hektárral és akkor tudjuk majd az elképzeléseinket ezen a három és fél hektáron elterülő beruházásra elképzelni, megvalósítani. Tehát elengedhetetlen, hogy ne vegyünk még telket, mert jó lenne még egy rendezvénysátor is, amit szintén a konyhával kötnénk össze és ezáltal működtetnénk.

Rendezvénysátor…

Azért látjuk fontosnak a rendezvénysátort, mert lenne igény, hisz most, hogy a kultúrházaink megújultak, egyre nagyobb az érdeklődés a rendezvényeknek a megszervezésére, amibe itt is kicsit a pandémia beleszólt, így remélhetőleg tudunk majd rendezvényeket is szervezni. Itt nem csak esküvőkben, keresztelőkben, konfirmálásokban meg kicsengetésekben gondolkodunk, hanem akár konferenciák megszervezésében is.

Törekvés az önállóságra…

Ha meglesz a megfelelő területünk, ha meglesz a megfelelő lehetőségünk és ezeket a terveket kivitelezni tudjuk, akkor nagyon arra felé szeretnénk haladni és terelni Galambfalva községet, hogy amennyiben lehet, legyen egy kicsit önálló, önfenntartó. Abban reménykedünk, hogy ezekből a beruházásokból nemcsak, hogy kialakíthatnánk pár munkahelyet, a helybélieknek is akár, hanem még egy kicsi profitot is tudunk majd letenni az asztalra, amit szintén a falu további fejlesztéseire fordíthatnánk. Szeretnénk ha a községben élő fiataloknak is tudnánk idővel munkahelyeket teremteni, akár szakmájukhoz mérten. Aztán, hogy ezeket a terveket mikor és hogy tudjuk megvalósítani, az a jövő zenéje, de az elképzelés megvan. Bízunk benne, ha elkészül a látványtervünk, akkor tudunk hajtani kellőképpen, hogy akár román pénzekből, uniós pénzekből vagy magyar kormánypénzekből, de tudjuk ezt megvalósítani. Nagyon fontos lenne, és még egyszer hangsúlyozom, hogy itt nemcsak Galambfalva községről van szó, hanem egy egész térségről, a Küküllőmentéről.

Tervek még vannak bőven, de egyelőre igyekszünk az előbb említett dolgokra koncentrálni, aztán meglátjuk mit sikerül megvalósítani. Már elkezdtünk dolgozni az alapokon és bízunk benne, hogy a jó Isten segítségével a kivitelezéshez megtaláljuk a megfelelő embereket, a megfelelő segítséget és természetesen, ami a legfontosabb, az anyagi alapot.