Húsvétra való hangolódás a Rigófütty óvodában

0
996
Húsvétra való hangolódás a Rigófütty óvodában
Húsvétra való hangolódás a Rigófütty óvodában
Hirdetés

Az Óvoda másként hét után sem állt meg az élet az óvodában. Húsvét ünnepére különböző foglalkozásokkal hangolódtunk, kicsik és nagyok egyaránt.

Nagy örömünkre a szülői közösség is becsatlakozott a gyerekek boldogságába ezen a héten. A hangolódás kézműves munkadélutánnal kezdődött, amikor a gyerekek és a szülők önfeledten örülhettek az együtt töltött időnek, és együtt dolgozhattak a szebbnél szebb Húsvéti díszek elkészítésén.

A hét folyamán továbbá, a gyerekek megismerkedhettek a Húsvéti szokásokkal, locsolóverset tanultak, Húsvétra hangolódó népi gyermekjátékokkal ismerkedhettek meg, nem utolsósorban pedig sok szép művészi alkotással is bővítették az óvoda világát, otthonuk falait.

Utolsó nap nagy meglepetésben volt részük az óvodásoknak. Megérkeztek a cseppet sem szokványos vendégek: egy kotlós, négy csibe, egy bárány, két kecskegida és két nyuszi. “Vissza a természethez” vallja Jean-Jacques Rousseau, s ez talán soha nem volt találóbb, mint amikor a gyermekeket láttuk megölelni egy kis gidát, bárányt vagy féltve, gondoskodva és finoman simogatva a tenyerében tartott kiscsibét, nyulat.

Őszinte mosoly, boldogság s Isten arca ragyogott vissza a gyerekek arcáról az állatokat nézve.

Amíg a gyerekek az állatokkal voltak elfoglalva, a nyuszi is elpotyogtatta a csoportszobákban a kis csokitojásokat. Kacagásokkal teli, izgalmas csokitojás keresés vette kezdetét. Pillanatok alatt összegyűlt a kosárba a sok tojás.

Izgatottan várjuk jövőben vissza az állatkákat és a Húsvéti Nyulat is!

Kellemes vakációt kívánunk!


Beke Mónika, Nagy Boglárka, Nagy Enikő, Edit mama és Andi

Hirdetés