Ma is szeretet közösségként tudtunk együtt dolgozni

0
439
Ma is szeretet közösségként tudtunk együtt dolgozni
Ma is szeretet közösségként tudtunk együtt dolgozni / Forrrás: Kisgalambfalvi Református Gyükekezet
Hirdetés

Újra megtapasztalhattuk, hogy mennyire igaza van Pál apostolnak.

Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!

1 Kor 16,14

Ma is szeretet közösségként tudtunk együtt dolgozni, hiszen kis gyülekezetünk nagy ünnepre készül. Jövő vasárnap (július 10-én) hálát adunk megújult templomunkért, és leleplezzük az összetartozás emlékművét.

Sok támogatást kaptunk annak érdekében, hogy felújíthassuk a templomunkat, de a gyülekezet mindig is derekasan kivette a részét mind az adakozás, mind a munka terén.

A mai nap (és nem csak, mert volt aki nem tudott ma eljönni, de hétköznaponként dolgozott) 37 személy dolgozott és két család adományozott annak érdekében, hogy a templom udvarát rendezzük (emlékművek helyét elkészítsük, térkövezésre előkészítsük a helyet), a templommal szembeni a parkot rendbe tegyük (növényeket megmetszettük, a kihalt növényeket pótoltuk, füvet nyírtunk.), a kántori lak udvarára új kutat állítottunk, illetve területet rendeztünk, a parókia előtti kőfalat javítottuk.

Hálánkat szeretnénk kifejezni a 37 személynek + 2 családnak:

  1. Miklósi Magdolna
  2. Lukács Lenuta
  3. Szabó Kálmán
  4. Vónya Jolán
  5. ifj. Miklósi Dénes
  6. Sándor Zoltán
  7. Feleki István
  8. Feleki Marika
  9. Szabó Domokos
  10. Miklósi Zsolt
  11. ifj. Miklósi Árpád
  12. Miklósi Zoltán
  13. Dobai Attila
  14. Ifj. Török Albert
  15. Nagy Endre
  16. Nagy Árpád
  17. Szabó Attila
  18. Miklósi Domokos
  19. Barabás Zoltán
  20. Miklósi Ildikó
  1. Miklósi Ildikó
  2. Keresztély Rozália
  3. Vónya Miklós
  4. Varga Zoltán
  5. Varga Ildikó
  6. Gergely Botond
  7. Bokor Árpád
  8. Bokor Ildikó
  9. Máthé József
  10. Máté Pál
  11. Bokor Csaba
  12. Szakács Ferenc
  13. Patakfalvi Enikő
  14. Patakfalvi Levente
  15. Miklósi Attila
  16. Rátoni Enikő
  17. Rátoni Botond
  18. Sándor József és családja – 100 RON
  19. Bokor István és családja – 100 RON

Hirdetés